Laurával a fasz kivan

Hölgyem, Önnel a fasz kivan,
miért, hogy folyton énekel?!
Hölgyem, maradjunk annyiban,
hogy a művészet érdekel,
szeretem a harmóniát,
s a harmónikát is, de fel-
háborít, hogyha a csöndbe,
tiszta pohárba belehánynak.
Hölgyem, méltán utálom Önt, de
felőlem most már kornyikálhat,
mert én lelépek. Légióba,
halni inkább a csatatéren,
de ebben a pokoli ólban
én nem maradok. Ó, a vérem
hiába ég a lomha, édes
látványtól, mert a hangja véreb,
s előle nyúlként fut türelmem!
Hölgyem, az én erőm is véges!
Valahányszor nyugodni térek,
rámtör a hangja, s elterelnem
meddő kísérlet. Drága hölgyem,
Ön kicsit fásult, kicsit rothadt,
egy kicsit édes, és ez így jó,
de a hangja az óriás,
igen egy óriási kígyó,
hóhérkötél, és nem vitás:
a legremekebb spanyolcsizma.
Hölgyem, én szekrényben lakom,
egy senki vagyok, nincstelen,
és ez a szekrény az Öné,
és Ön leszop, ha akarom,
és szolgálatkész, mint a pincér,
és megfőzi a makarónit,
és úgy kezel, mint egy királyt,
igen, de mielőtt a trónig
jutnék, beérkezik a cincér,
hóna alatt hegedűtokkal,
és kezében a kottatartó,
és imádkozom: meddig tart, ó!
Hölgyem, inkább a légió,
ó, Hölgyem, inkább a halál,
és hőn remélem, Laura,
se itt, se túl rám nem talál!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Anna egy pesti bárban (Budapest, 2002)
Kiadó: Magyar Könyvklub