Tettlegességig fajul a hallgatás,
homályos ablakok mögül intenek a fák,
odakinn tényleg napfény és élet van,
benn csak önmagával szembenéző némaság.
Ismerősnek tűnő érzés időz tarkómon,
a falaknak itt nem csupán füle van,
árgus szemmel figyelik cserepes ajkamról
egy-egy szó a papírra le hogy zuhan...
