Jákob lajtorjája


Nem tudom kevés-e, éppen csak ennyi.
Ami nincs, azt nem lehet kitenni.

Szívemben egy szelep nyílik és bezár,
Ez is elromlik, egyszer csak leáll.
Felfestettem falra, maradjon emlék.
Új lakók jöttek, akik lemeszelték.
Kihagyták a nyilat, véres a tolla,
Kerüli a festék mintha olaj volna.
Idővel szárad, lepotyog a réteg,
Lapos lesz a múlt, borítékolt bélyeg.

Angyal voltam, leszek, közte most van.
Öklömnyi szervem, indulj el nyugodtan.
Nélküled jobb nekem, vezet majd az ész.
Égig ér a létra. Én jövök, te mész.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-17 10:07:34
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-17 11:55:28