Vicc

Vicc

Izgatott lény képződmény markolássza szívem. Mellkas csiklandozó érzés (belülről kifelé áradó). Nevetek.
Mivel nem boldogul, lejjebb csúszik, mászik, araszol. Oldalam fúrja, furkálja, s nem a kíváncsiság. Onnan visszamászik, szív húrjain dalolászik. Arcomon is látszik, szemem vele nevet, immár semmi sem veheti el jókedvemet. Szegény embertársaimra vetítem nevethetnékem, térdem-csapom (Nem is csapom, csapkodom!), hasam remeg, fáj, annyit nevetek!
Körülöttem szürkeszemű emberek, nem értik a jókedvemet. Bezzeg nekem! Meg kell állnom, úgy nevetek, könnyem csorog, arcom a nevetés görcsös maszkjába mered, testem is görcsbe rándul, összeesek úgy nevetek.
S ekkor mentő vijjog, körbe állnak a szürkeszemű emberek, lekötöznek, elvisznek.
Pedig én csak nevetek!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-13 22:32:36
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-13 22:32:36