Sakk



Két villanykörte közt stoppolta a zoknit.
Egyik a feje fölött hosszú zsinóron himbálódzott
sápadtan és csupaszon ha apám talpa alatt
megremegett a puhafából tákolt mennyezet.
A másikban rég megszakadt az izzószál.
Erre húzta rá az anyagot. Az ráfeszült ránctalan,
s az üvegtest gömbölyded hasán utat tört a fény.
Ezt az átjárót kellett betapasztani valamelyest
egynemű, bár az eredeti szövetnél erősebb
szálakkal behálózva keresztül-kasul. De azért
megvolt ennek a precizitásba öntött rituáléja.
Először felmérésre került a feladat súlya,
beleértve a roncsolódás mértékét és fokát.
Az idő most nem játszott szerepet,
ilyenkor sarokba húzódva homályba tűnt.
Egy letompított hegyű tű acélosan villant,
a beléfűzött hímzőfonal megadóan sorsára várt.
Munkához látott. Apró öltéseket futtatott körbe
az elvékonyodott sávon, elzárva az üresség útját.
Ezekbe a keretöltésekbe kapaszkodtak ezután -
erdősávot idézve - a hosszanti tartószálak.
Vízszintesen minden másodikat átlépve
katonás rendben menetelt a tű, míg végül
teljesen eltűnt a lyuk, s helyét egy miniatűr
sakktáblaforma foglalta el a két világ között.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-08-25 16:07:39
Utolsó módosítás ideje: 2011-08-27 05:11:00