Vaskori Töredék
I. FÉLREOLVASAT
Elvegyülök, sose látod. Lámpa alatt mire várok.
Későn futsz be megint, kendőd széle legyint
parfümös illatot, és egy rontott percben a késhegy
villan az utca kövén. Ott heverünk, te meg én.
Bárcsak purbu hegyével bántam volna Kegyével,
míg a való csupa kecs: rózsa kezemben a becs,
félénken közelítek, mint a lapaj, suta gímek,
obszidián kaparóm rózsává megadón
változik át közeledben, kendőd széle ölemben
okkal tüskeszerű. Szád oly tűzkeserű:
míg megugat csenevészen, bársonyodat televérzem.
Látod a friss pocsolyát? Hát, oda lett a virág.
Kedves Lektor Bírák folyvást archaizálák
Átcsesztek csupaszon. Léhán lóg a haszon
(ó, csuda eufémizmus!) Tőkehiány, fém íz, must
ím a merény, a tavasz. Bambán bókol a fasz.
Fonnyadt szik, sivatagság, szétszeletelt Siva-tagság,
önsajnálati text meztelenül teregetsz.
Zárásképpen a busszal mentem vón haza. Szusszal
ott termettem, ahol járműzaj duruzsol.
Futva elérem a csuklóst. (Már ha lekésem a csiklóst
)
Jégbuckák, voilŕ! csúszva beestem alá.
Kék far alatt heverésztem, alvázát csecserésztem
büszkén alfaköbön, tarkóm macskakövön,
csengő szólt, takarodjam, tökfejem is beleroppan,
hogyha megindul e váz, én magam összekuláz
II. FELOLVASAT
Elvegyülök, sose lássál. Arcom előtt puha lágy sál,
muszlinmódi szakáll búvok akár a sakál.
Ódivatú szemüvegben szúrós pilla se rezzen
(nézi a préda javát távlati fókuszon át.)
Zsebben a kéz, fegyvert fog. Sebhelyes arc, kitekert fog.
Empatikus, fiatal srác; csupa báj; ki akar
megkaparintani? Várom
(ezt hirdette magáról
apróhír-keretek közt.) Ez a múlt. Nevetek,
mindenem ég már. Esdeklő szavaim beleestek
egyenként oda, hol mustok mustja bomol.
Félve kirántom a késem, megközelítlek epésen.
Mártani kéne a tőrt. Élve lenyúzni a bőrt,
rólam, rólad, rólunk: így egymásba omolnunk.
Álom ez, in floribus, felkap a várt trolibusz,
és dohogó kisüléssel vágtat az esteledésben,
hol csak légvonalak távoli öble dagad,
serken a hajnali fáklya, s terjed a Napfene rákja,
végső búcsúkincs nincs, kire visszatekints.
III. LEOLVASAT
Elvegyülök, sose láttál. Tompor alatt hideg ágytál.
Vérzik a tag, csupa seb, fekszem, akár csupasz eb,
krómveretes műtőben tű pásztáz a velőmben,
likvort szív, hasogat, tömpe gerincem alatt.
Mondd, hol voltál ekkor? Hol hunysz majd, ha öregkor
prése lapít Ideát arra, mi vár Odaát?
(Magzati pózba feszítik) sok csigolyám beleizzik.
Fájdalom elleni szer öntudatot reteszel.
Kábán ébredek. Agyrém. Szomjúm oltani kérném,
pállott mentateát kortyol a rút reterát,
híg parafin löketekkel kelsz, kezdődik a reggel.
Erkélyen ki bagóz? Klumpás lábadozók
golyvás torka ledéren szét-szét lebben a szélben,
vérbeli, vén csodalény csüng a terasz peremén,
nem csak a torka tokás itt pókhasa pöffeteg , ásít,
szétcincált cigivel megkínál, ciripel:
földön kívüli testet lestek az orvosok este,
röntgenkép-hiteles tárgy a belembe beles
(Ősz Zsiga bácsi hasában földöntúli hasáb van.
Kétségkívüli tény. Merkuri főnyeremény.)
Míg a vizitre betérek, mályvalilás denevérek
vérleletem kiviszik, telve velem kiiszik.
Ó, de hiányzik a söntés, hol csak a pulti beöntés
dívik, s nem keni (sic!) farfeli barna levit.
Boncház, mértani kórlap, bögrém cseng, jön a holnap,
nővér jegyzi a lázt, vetkőztet, lealáz,
telt kacsa, tepsi, katéter, fonnyadt tegnapi étel,
megbuggyant kakaó, nyelvet szétkaparó
lávaleves, csupa porkoszt, ingyenkonyhai komposzt,
szépszinü mészpirulák és puceráj hacukák,
látogatód van (anyádék) szőrtelenítve a lágyék
hívja a pengeszikét; bőrkimonód nyesi szét.
Sajgó sebterület, var, foskapatos toalettkar,
úszó ágylepedő (morfiumért eped ő),
ardens febris, a hagymáz, rührovarok hada hangyáz,
szikkadt vér a falon, vasszag, rőt vigalom,
higgadt nyissz, veterán cél, hátam kafkai páncél,
csonka pajor mocorog, csempelapon kucorog
bennem az emberi lényeg: ízelt lárva, henyélek
addig, amíg a sötét nem süti rám hüvösét.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: A medve lépései (Budapest, 2001)
Kiadó: Parnasszus
