Orcátlanul képembe törölt megint a Kaszás.
Lárvaarcán mosoly suhan át és továbbra is lesben áll.
Neki csak egy suhintás, nekünk a tehetetlen düh, a hiány.
Arcok, mozdulatok, szavak csak emlékeinkben élnek tovább.
Görnyedek a terhek alatt, fel kell állnom, maradni kell.
Nem tudni mikor csap le újra.
Újra és újra
Kajánul vigyorog rejtekében.
