Az anyák mindig egyedül maradnak

Elkéstem, már magamtól se félek.
Futok riadtan rozzant szél előtt.
Szakállam, mint a gyom, oly nagyra nőtt,
bár nem növesztik tartós bankbetétek.

Magad lettél magaddá, fiam -,
halott apám mondta ébren, éjjel -,
mert megvakult, hát eljátszott a fénnyel,
csak én tehetném néha, boldogan!

Olyan gyorsan kitavaszodott -,
Zörgő szívem nem bírja a vágtát.
Mint mikor egy kristálygömbön látsz át,

a fény itt mindent összebogozott.
Üzenem az ingó varjú-hadnak:
az anyák mindig egyedül maradnak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-05 14:23:48
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-05 14:23:48