megaláztatásom története

folyton dobolt. zavartságot leplezendő
hangokat adott ki a kezén és a száján.
állítólag nem volt apja, és a művészet-
történet órán az utolsó évben lebuzizott,
  
csak mert túlzott rajongással viseltetek
az iránt, ami a szemnek fáj. rossz volt.
mert elhittem, hogy jó srác, sőt, hogy
menő és hogy valahol én is ilyen akarok
lenni; magas és magabiztos. vágytam
én is különc egzotikus életet- a tanárok
Új-Zélandról kérdezgették, állítólag
egy évig ott volt cserediák.

de engem más szerepre szánt, mint a többi
srácot. ha cédét is írt-, mint másoknak-
nekem szíveket rajzolt rá fekete filccel
és gúnyosan, álgiccsesen odaírta a nevemet.
a matek és irodalom órán vagy ha  
felszólítottak, hogy mondjak valamit a
táblán írtakhoz- büdös hússzínű
zavartságom tovább mélyítette azzal,
hogy feltűnően mondhatni pofátlanul
bámult, mosolyogva, élvezettel. majdnem
egy tanév titka volt, míg lassan a puszta
látványától elvörösödtem. és nem látta
senki, főleg a barátok. amúgy is hogy
mondtam volna el; hogy nehéz, milyen
nehéz bizonyítani annak, aki ellen –
még ha később vágytam is- semmit
sem követtem el.  

azóta eltelt néhány év. és úgy gondolom
dühös volt. egy szerencsétlen hülye. akinek
valami miatt rám volt szüksége ahhoz, hogy
valamiből kigyógyuljon. most ha
néha összefutunk valami pesti szórakozóhelyen,
halk de sajátos, felismerhető hangon
ő köszön előre.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-19 12:08:55
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-19 12:08:55