Jaj, a legyőzötteknek!

Állok és merengek a szent Turul-madáron,
Önfeledten emlékezem, s némán csodálom.
A távoli múltba vész, oly nagyon régen volt,
Dicső nevünket, akkor még nem szennyezte folt.
Elégedetlen amiatt, hogy még csak itt tarunk,
Fogadjuk el! Hisz nyújtja felénk ősi kardunk.
Töprengek magamban a rég elsüllyedt múltról,
A végső kirajzásról, a dicső szomorúról.
Bevillan egy régi kép a pusztuló Marsról,
Midőn ezer nagy hajó reménykedve startol.
Értelemmel töltve meg a varázsos Földet,
Birtokába véve, azt a töméntelen zöldet.
Ahol az örök élet boldogságban telhet,
Gyűjtögető félmajmoknak adni magyar nyelvet.
Betemettessék mély, szellemi árok,
Segített Ozirisz, s az első istenkirályok.
Eltelhet a sok idő! Nem marad csak csomó rom,
Mégis óvón vigyáz ránk a kerecsensólyom.
Akkoriban egyet akar apa, fiú, sógor,
Az volt az aranykor! Jó helyen voltunk, jókor!
Turul, sólyom, vagy futó szarvas,
Segített a bölcsesség, vagy éppen a kardvas.
Attila, Csaba királyfi és Árpád,
Nem tapostak erővel szépen rakott járdát.
Értünk éltek, hidd el nem éltek hiába
Emlékezz erre, ha elutazol a messzi Ázsiába,
Nekem ez olyan szent, akár a Vatikán,
Túlnő Luxoron, Thébán vagy Attikán.
Drága titkok bújnak meg az ősi Kárpátokban,
Mint a legszebb gyémánt, díszes bársonytokban.
Szálljon messze a regösének,
Két fiáról szép Enéh-nek.
Sokat érjen az igaz szó, ha magyarul mondom!
Várakozzon Csaba úrfi a Tejúton vagy akár a Holdon,
Jöjjön inkább későn, mint soha.
Hiszek benne, hogy lesz még majd magyar újjászületés!


Sz. Nagy János






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-01-30 17:42:42
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-30 17:42:42