Tenyeremből homok hullana

Elnyűtt lovam szájában a vas,
ketté harapta csillagom a hám-,
most itt vagyok, mint kicsikart vigasz
magamnak, és keresem apám.

Tekintetemből elmaradt a fény,
sovány szívembe szivárog a mész -,
voltam vidám vízhordó legény,
és bámulatra méltó csenevész.

Most vasat kovácsol szememre, kopog
a fáradt isten, az őszi eső.
Ha októberben én is meghalok,
nyitva lesz-e majd a temető?

Ha lehajolhatnék egy csillagért,
tenyeremből homok hullana -,
a homlokomra pottyant kavicsért
egy csöpp madárka alá szállana.

Csókjaim, mint kenyérdarabok,
szétgördülnek asztalom felett.
Nem vagyok én nesztelen halott,
sem pokolra-szánt ön-elégedett.                  





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-01-04 13:20:53
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-04 13:20:53