Eszmélés szelén
magamba roskadok
ártó balgaságom tépi
lelkem rezdületlen húrjait
mert bár jót cselekedtem
felelőtlenségem húst szakít
tökéletlenségem romjain
elidőz bennem a fájdalom
s a kérlelhetetlen makacsság
utolsó harcát vívja létét igazolva
de most rút vesztésre áll
s én szárnyaim emelem
távozom az eszmélés szelén
arcom nap felé fordítom
hagyom átjárja lényem
az átható kozmikus szeretet
Budapest, 2010. november 4. 13 óra 10 perc
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-11-09 16:37:26
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-09 16:37:26
