hagyaték

Hát ezt hagytam rátok….

Te fekete csempét akartál,
Én tejfehér márvánnyal burkoltam pitvarod
De nem válaszoltál….

Izzadtál
Helyettem a Napon
S a stég-mozdulatlanságban
Felejtettem ott,
Melletted elterülve tegnapelőttet, s tegnapot…

Este, a pallón visszafele tán az
Húzott ki közöttünk lépdelve egy erezet nélküli deszkát,
Ki titkon rádterítve sosemvolt kabátját
Takarta ki előled
A kezemben gyújtott utolsó fehér gyertyát…

Most büszkélkedhetsz:
Az oltár megvolt…

S egy álca ember eltapsolta maradék bájod
Mely a délután végső sugárnyalábjával a mozdulatlan idő mögé bukott…

Ott hagytál , a műúton,
Ott bolyongok, mialatt vendégeiddel ropod
Tán a belvárosban, egy stukkós lakásban
Sakkasztalon, térdig csikkben és dohányban….

Máskor is volt már ilyen dolgod….

De ha majd egyszer…a táncban kimerülsz végleg,
Mámorosan, egy sarokban, titkon kanapé-füleknek
Felülve megsúgod talán
Ki hozta össze az álmod…anno, a Pelso partján

Regéld el azt is, hogy marattad le – utólag -  közönnyel
a valóságot

hogy gyűrted be vaskos deszkatámlák alá megégett vásznam
mikor az utolsó percekben melletted sétáltam…

S Íme: a közöny-évek alatt megszőtted talmi kárpítod
feslett szövetből ágytakarónak

Fonalam elcsomóztad,
már az elején,
hol fogant…
Ez lett számodra felfejthetetlen hagyatékom
S e durva kelmét, zsákvászon-darabot
Ezüstös tortatartók közt hajolva át is adom
Én, mint hátulról megkéselt vőfély
Az aranylakodalmadon….






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-30 19:25:20
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-30 19:25:20