A Hold szeme

Amikor jégkockára harapott vásott fogával a tél,
csikorgó fájdalmát vászonfelhőbe vájta,
s májfoltos arcán megrepedt a vékony porcelán.

Amint felébredt, borotvát élezett a kába szél,
pásztorként indult mint nyáját féltő gazda,
de farkasok híján juhait táncoltatta pengeélű derekán.

Akkor szikrázó csillámport kaszabolt a kék acél,
fölnyalábolta maradék erejét a didergő Nap,
s fénykardjával rendet vágott a bárányok ezüst gyapján.

Én láttam.
Aznap éjjel táguló pupillámból olvasott igaz mesét
csillaggyerekeinek a sokat megélt fogyó Hold.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-09-14 12:37:44
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-14 12:37:44