B. Tóth Klári : Filléres Flórák

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2842 szerző 38698 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Farkas György: cím nélkül (6)
Farkas György: cím nélkül (5)
Farkas György: cím nélkül (4)
Farkas György: cím nélkül (3)
Farkas György: cím nélkül (2)
Farkas György: cím nélkül (1)
Farkas György: A darázs
Farkas György: Források
Szilasi Katalin: Öreg pásztor kesergése
Szilasi Katalin: Hervadás cseresznyével
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 3 órája
Farkas György 4 órája
Cservinka Dávid 6 órája
Filip Tamás 15 órája
Tóth János Janus 16 órája
Valyon László 1 napja
Szilasi Katalin 2 napja
Bátai Tibor 2 napja
Ózdi Annamária 2 napja
Kiss-Péterffy Márta 7 napja
Kiss-Teleki Rita 7 napja
Karaffa Gyula 8 napja
Egry Artúr 10 napja
Duma György 10 napja
DOKK_FAQ 11 napja
Csombor Blanka 14 napja
Tóth Gabriella 15 napja
Vadas Tibor 15 napja
Tamási József 16 napja
Zsigmond Eszter 19 napja
FRISS NAPLÓK

 A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 49 perce
Gyurcsi 55 perce
Jószándékú párbeszélgetés 3 órája
A vádlottak padján 3 órája
A fény nem publikus 4 órája
Hetedíziglen 16 órája
az univerzum szélén 16 órája
Bátai Tibor 19 órája
négysorosok 23 órája
Minimal Planet 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 1 napja
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 2 napja
nélküled 2 napja
mix 3 napja
szilvakék 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

B. Tóth Klári
Filléres Flórák


Mostanában egyre gyakrabban érzékelem azt a régi
gyermeket, aki bennem maradt, aki ott kuporog
a sötétben, rég eltűnhetett volna a felnőttség agresszív
erőinek árnyékában, az öregedés  tompuló folyamatában,
de egyre inkább éledezik, kinyújtóztatja zsibbadt tagjait,
kikuncog néha a megkeményedett szájrésen át, megtréfál,
és súg. Lassan kinő belőlem újra gyermek-önmagam.

Valami nagyszabású életről álmodozott, ami persze
sosem ér véget, fontos alkotásokról, amit ő fog a világ
elé tárni, mindig abban akart kiteljesedni, ami éppen
hatott rá, képeskönyv, vagy kiállítás, ilyenkor érezte,
nem lehet más, csak illusztrátor, vagy festőművész,
máskor táncdalénekesnek készült, napokig énekelt
a partvisnak, az volt a mikrofon, vagy amikor templom-
takarítás közben operaáriákat adtak elő a testvérével,
ő a fiú-, másik a lánykarzaton, közben nem vették észre,
hogy elszaladt az idő, jöttek be a hívek, tekergették fölfelé
a nyakukat, honnan jön a hang, ők meg ritmusra lengették
a pókhálószálakat a hosszú partvison, mint a gyöngysort,
miközben zengett a kánon, kész lebőgés, mint már ötven
felé a barokk színház restaurálása közben, egyedül az
egész kastélyban, a  visszhangos színpadon újraélte a
gyerekkori vágyat, énekelte az áriákat, míg a falképen
száradt a konzerválószer, egymás után keltek életre
Csocsoszan, Aida, Papagena, vagy az Éj Királynője,
kész időutazás, jól kieresztette a hangját, úgyse hallja
senki, aztán a kijáratnál nevetve újságolta a biztonsági
őr, hogy mindent hallott a szellőzőrendszeren át…

Inkább gépírónő lesz, gondolta, mikor megvették az első
táskaírógépet, vagy óvónő, mikor rádöbbent, hogy a tanító
néni megfosztja a szabadságától, mi az, hogy kötelező
házi feladat, ezt a szót nem ismerte addig, az óvónéni
nem terrorizált,otthon is mindent kértek és megköszöntek;
mikor meg épp állatvédőnek készült, megmentette az éti
csigákat, amiket a nővére begyűjtött csigapörköltnek,
hogy egy hétig aszalja őket a napon, ahogy a francia
receptben meg volt írva, de ő kiosont éjszaka a szikla-
kertbe, és kiengedte őket minden éjjel, míg a nagymama
el nem vitte nyaralni, mikor hazaértek, épp a vasárnapi
ebédre estek be, a tornácon fehér abrosszal megterített
asztalon ott gőzölgött a csigapörkölt, nem is ízlett a
vendégeknek, hiába pusztultak bele a kis áldozatok,
elsiratta őket, a fehér abroszra potyogtak a könnyei,
elkente, mint a csiganyálkát, húzta a csíkot az ujjával,
mintha ők lennének, mintha vonszolnák vissza csúszó
mászósorsukat az életbe, táltól tányérig, asztallábtól a
kövezetig, ki a kertbe, csigaéletük földi mennyországába.

Akkor találkozott először a halállal, mikor temették
Az öreg Ida nénit, nekik kellett vinni a koszorút a menet
élén, eső után épp kisütött a nap, a pocsolyában tükröző-
dött a sok fekete láb, ahogy sasszézva kerülgették a víz-
foltokat, ahogy összefogódzva vonultak, ringtak a szok-
nyák, mint a harangok, alá lehetett látni a sokszoknyás
öregasszonyoknak, számolták, hány réteg szoknya van
egymás alatt, de elmosódott a tükörkép, aztán nézték
magukat, ahogy emelik a koszorút, mert az aranybetűs
szalagok söpörték a sáros talajt, nevetgéltek, mikor
elképzelték, hogy Ida néni egy zökkenőnél egyszer csak
felül a koporsóban, mint Hófehérke, bőre fehér, mint
a hó, arca piros, mint a rózsa, haja  fekete, mint az ében,
az aranybetűs szalagok röpködnek a feje körül, de
a felnőttek rájuk szóltak, nem szabad nevetni, mert a halál
szomorú dolog, pedig ők már rég a mesebeli feltámadást
ünnepelték;

később megálmodott egy monumentális triptichont,
biblikus téma, hármas üvegablakon árad be a fény, hol
Mária ruháján szűrődik át, lecsorog a vörös sugár, mintegy
előrevetítve leendő szenvedését, hol Erzsébet átszellemült
arcán ragyog fel az embrióban megsejtett Isten, hol a kis
Jézus testéből árad a fény, ő világítja meg a szereplőket;
felkelt hajnali háromkor, lázasan áll neki,hálóingben, hogy
megfesse a grandiózus látomást, de csak három ványadt
kis alapozott deszkát talált a műteremben, ahogy folyatta
össze a színeket, próbálta előhívni az álombeli képet, de
valahogy sokkal földhözragadtabb lett, a transzcendens
fényár bennrekedt az álomban…

Hogy kéne súgni ennek a gyereknek az idő repedésein át,
minta szél, ami minden résbe befurakodik, hogy átjárja,
átmossa a felszínt, felborzolja a rétegeket, hogy
bediffundáljon a felületes érzékelésbe, hogy kellene
megelőzni a rossz döntéseket, ha nincs mögötte meg-
tapasztalás, hogy tehetne semmisé későbbi történéseket,
hogy lehetne megedzeni, felkészíteni, hogyne fájjon, több
évtized múlva is, ha becsapják, megalázzák azok, akik
legközelebb álltak hozzá, az első szerelem soha el nem
múló késszúrásaitól, a szülő elvesztésétől, ami kihúzza
lába alól a talajt  évekre, személye mégis visszavonha-
tatlanul beépül, ahogy szállóigévé vált mondatati lebegnek
a család fölött, mint a középkori mondatszalagok a gótikus
táblaképeken, miért nem edződtél meg, te hajdani gyermek,
aki még mindig értetlenül állsz, ha  porig aláznak, ha  nem
tükröznek vissza többé a jól ismert tekintetek, a közös múlt
nem fénylik fel többé a szemükben, nem látni se be, se ki,
vakablak, mintha belefagynának egy jégtömbbe, látod őket,
de nem reagálnak, mégis  rendületlenül bízol benne, hogy
majdcsak jön egy interglaciális korszak, egyszer kiolvadnak,
jó lesz a közelben maradni, hogy kéznél legyél,ha eljön
a pillanat.














Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-20 10:17:16
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-20 10:38:10


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2024-02-01 08:36 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:41   Napló: Jószándékú párbeszélgetés
2024-03-28 13:20   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-28 13:15   Napló: Gyurcsi
2024-03-28 10:54   Napló: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS
2024-03-28 10:24   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2024-03-28 10:24   Napló: A vádlottak padján
2024-03-28 10:22       ÚJ bírálandokk-VERS: Ötvös Németh Edit nevető maszkok síró álarcok
2024-03-28 10:15   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2024-03-28 09:58   Napló: A fény nem publikus