meg

(pozitív vers)

mikorra megérted - már nem neked szól,
pedig szeretné, ha megértenéd, és általa.

az értetlen a szót okolja, bár a szó lepel,
s ha nincs mögötte élmény, értelmet se nyer,
csupán észjáték, szivárvány szelleme - de színtelen.

végy nagy levegőt, aztán a víz alá, egész
a fulladásig. most beszéljük meg, miként volt
Babits fojtott szavával, feltörni vágyó szóival.

aztán irány a barlang mélye, ott, ahol a csönd már
testté lesz, akár a vaksötét, mert fekete az anyag lelke,
és himnuszok az éjhez, ha mindenképp tudás,
Novalis, csöndesen. aztán, mikor 'az ember feljő,
lelke fényfolyam, a nagy mindenség benne tükrözik' -
'szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!' lásd meg
már a föld és ég között a másikat, a tiszta arcot, ám
füröszteni hiába önmagában; s bár, ha másban is,
majd terítik épp úgy ki, és mégis érdemes, ha meg.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.