Idõ elõtti feltámadók siralma

Némaság, halál, piszok - szétszórt koporsószegek.
Kiáltom a vaksötét éjbe: Merre mehetek?

Hajdanán szemem fényre gyúlt, arcomon szikrázott a nap;
Házunknál vadrózsa virult, lágy föld fedte a hantokat.

Némaság, halál, piszok - szétszórt koporsószegek.
Kiáltom a vaksötét éjbe: Merre mehetek?

Türelem-fohász volt lelkem, remény vidéke a hazám;
Gyémántok gyúltak felettem a mohában - s dajkált anyám.

Némaság, halál, piszok - szétszórt koporsószegek.
Kiáltom a vaksötét éjbe: Merre mehetek?

Aranyhajú volt szeretőm - kedve mindig szívemre hullt,
És nem hagyott el az erőm, 'mikor e helyt vad csata dúlt.

Némaság, halál, piszok - szétszórt koporsószegek.
Kiáltom a vaksötét éjbe: Merre mehetek?

Éjjel is volt hang a parton: morajlott a csipkés tenger,
És 'mikor elszállt az álom, gyér ködből virult a reggel.

Némaság, halál, piszok - szétszórt koporsószegek.
Kiáltom a vaksötét éjbe: Merre mehetek?

Némaság, halál, piszok - szétszórt koporsószegek.
Fojtott, bús hangján szól az éj: Csak vissza nem mehetsz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.