Az õ jegyével nélküle

A hév, mellyel mondtam,
hogy el kell most mennem,
azt hiszem, meggyőzte.

Legalábbis se kép,
se hang, se akadály.
Hagyta, hogy fölszálljak.

Küzdeni nem,
megúszni talán.

Visítva vágott le,
pallós, róla engem:
„Csillaghegy követke”

Hévablak. Fekete.
Szakításunk tükre:
magamat helyette

átölelni nem,
felkarolni talán.

Az állomás piros
volt, a szerelvény zöld,
és kiközlekedett.

Igen, Békásmegyer:
kitoloncolt svábok,
belügyi dolgozók

emléke nem,
szelleme talán.

Paneltömbök, blokkok
köztünk, bennünk, rajtunk
és a tréningnadrág.

Vágy és pingpongasztal,
pattog a feszültség,
meg- sose, visszaüt.

Megnyerni nem,
feladni talán

érdemes magunkat:
szemből és profilból
látni, hogy kik vagyunk.

Magában a szégyen
nem jó biztosíték.
Bonobó kiveri.

Felinni nem,
felmosni talán.

Schrödinger macskái
álltunk a peronon
kevert állapotban.

Se mérés, se búcsú.
Hiába utolsó
alkalom, kihagytuk

égni nem,
hűlni. Viszont

most az ő jegyével
a Város felé fel-
szállhatok nélküle.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.