Egy költõre



Azt mondod verseimre, túllélek,
amolyan lelkiszemetesládám, jó,
ha van ilyen is, de nagyon ne
merüljek bele a rímelgetésbe, és ne
is áldozzak a vers oltárán. Prózázzak
ádázul. Túléllek, nyugalom, vagy
inkább túlírlak, meg körül, felül is,
magamat nem hagyom, harag nincs
ugye, én bírlak.

S míg te a túllélek skatulyába
zársz, tűnődöm, hány éves lehetsz,
te már rég nem leszel, én oroszlán
kortárs. Becsukod az ajtót, kezed
kimérten int, vagy vergődés ez,
mert mi vagyunk belül, s velünk
bősz értékeink. Meg a hátország?
Írni, mikor még te is köztünk vagy,
vad nősténybátorság.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.