mint lángoló torony
zuhant rám az
életem
a törmelék lenyom
magam alá gyűröm
két kezem
süllyedek
és hagyom
testemet
a sitt alatt
magam már
kivülről látva
fentről a romokat
pár fotó
maradt a tetején
az egyiken
az apám karol belém
másikon ölelem
a gyermekem
meggyűrve a harmadik
talán a szerelem
fekete-fehér
