Csiszolatlan fényesen

már egy ideje nem viszem be hozzád,
otthagyom a zöld követ a lépcsőfordulóban,
talán, mint egy cigarettacsikket,
felszedi egy hajléktalan,
nem kár érte így csiszolatlan.

csak a csészealjat sajnálom,
mi ott lapít polcodon,
egykor úgy szállt le hegyek vonulatára,
mintha csillámpala anyakőzeten landolt volna,
az eutanáziát tőlem akarja.

a holdat nem várom meg, elsietek.
a folyosón ugyanott találom a követ,
és sehogysem értem, így csiszolatlan,
most mitől lett mégis fényesebb.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.