Önportré

Néha nem visz át az ár fehérbe,
arcod terhes matt lesz, ólmosul.
Sittszerű, groteszk a régi csended,
harminchat fok halkan rád borul.

Egy kislány ragasztgat majd összegyűr,
gubancokban fekve nézel őfelé,
minden kormod szívnél összegyűl,
bennszorulva, magadban hagy a tér.

Egy öt perc kéne hogyha fájni nem kell,
mert öt perc alatt is összeáll a rend,
félszavakkal átmenni a teljbe:
rá zebra kéne, jelzőlámpa – zöld.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.