Búcsúzóul

Arrafelé másként susognak az erdők,
Mást mesélnek a régi kérges fák
- Áruló érkezett ma hozzánk!
S, ah megannyi szidalom,
Mind az én fejemre száll.

Szégyenkezve látom viszont
A magas-lombú derék fenyőfát,
S a patak mely oly búsan
Csörgedezik alatta,
Mind a régről mesél, hogy
Szerettem őt valaha.

De a madarak,
Mit sem tudva rólam.
Vígan énekelnek,
S ugyanolyan szépen, akárcsak régen.
A kusza bozót tüskéit veti felém,
A zöldellő bokrok bőszen hajlanak elém.

Érzem őket és látom:
Ez már nem az én világom.
Más járja már a dohos erdőt,
Más becézi már a bolyhos mezőt.
S, egy suta őz-pár
Otthont lelve már,

Békésen lépdel az ösvény víg vonalán.
Éles kakukk-szó riaszt:
Hé Te itt nem maradhatsz!
S, vissza szólít a messziség
Magával ránt a kötelesség.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.