Századnyi álom süppedt a súlyos bársonyon,
S tágas térben antik lakk csillogott,
De most őszi fényben pang az elárult csend,
S katlanná vált e szoba,
hol néma kiáltás visszhangját kongatja az óramű csupán;
Hűvös áram szökdös az ódon falak közt,
S egy porszem
súlytalan lengedez,
egyszerre nemes táncba kezd,
a megbújt emlékekkel,
míg látja az őszi nap,
míg emlékszik ránk a világ.
