olyan

olyan volt ő, mint a szikla.
ha lezuhant, tompa puffanással vált ketté
egy metsző, éles vonal mentén,
s közepében egy törékeny csigaház:
pont ott, hol másnak a szíve van.

mosolyra soha nem pazarolt percet
karjával csak a nyirkos idő ölelte
s míg kéjelegve kacagott az eltaposott lelken
örvendve fogadta mások könyörgéseit.
Jó szándékkal sosem mocskolta kezét
ebédre szívből facsarta a lelket
fémízű vérrel ontotta szomját,
ha desszertként női agyvelőt evett.
Minden éjjel a Kegyetlenséggel hált,
reggelre rendre teherbe esett,
esténként undorral hányta ki utódait,
nyálát mindig a földre a köpte.
Tojásként koponyát tört a szikkadt köveken
vértócsában táncolt
az emberből
kisajtolt
lucskos
remény
nedveiben.
a halott fák ágaira madarak költöztek,
szemgolyóval dobálta meg őket, ha arra repültek.
Ha embert sírni látott, orgazmusa volt,
ondóját a földről élvezettel nyalta
érzéketlen lévén, még ezt sem élvezte igazán.

olyan volt ő, mint a szikla.
ha lezuhant, tompa puffanással vált ketté
egy metsző, éles vonal mentén,
s közepében egy törékeny csigaház.
pont ott, hol másnak a szíve van.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.