nincs cím

üllőn a pattogó kalapács
így hasogat darabokra sose látott
ébredő koszorúja
két nyújtózó karodnak és melleidnek.
ölellek, foglak, ellen a gravitációnak
tartalak,
kihantollak két-hét-hosszú
légvételedből.
itt vagy, a fény, a fájás,
a kopár grimasz,
két szemed a ki-nem-bírható
vágy ravatala.
őrültként fejemen
kopogva kérdem:
hová visz a fegyelmed,
a puszta számítás?
vesd el értem valódat,
add nekem tücsök-szívedet,
add véred hígulását-savát
és eposzt írok megtagadott
félelmed köré.
ugye érzel?csak mi ketten
keringünk a világegyetem
magja körül. érzel,
szalmiák ízű ápoló nővérem?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.