Késõszülött elégia

Későszülött elégia



Megtépázott, zörgő dobozként

hazaindulok. Menekülök

sehovából sehová.

Arról, hogy ez előtt mi történt

nem beszélek:

mindent elvettek tőlem,

ami sosem volt az enyém.



Akarom, hogy az űr kiköltözzék,

de megijesztenek a teendőim

és élhetetlen rímemmel a tükör:

a feslett karton

gúnyosan tündököl. -

Ez a keresztem.


- Nincs mese, a túléléshez

Meg kell születni.

Szükségem van önmagamra.

Sietve meg kell állnom

És bevárnom. –





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.