József Attila - parafrázis


Íróasztalnál ülök, lassacskán, emésztek.                                            Tűnődöm éveim felett, ez még nem az.
Csiganyálon csúszik elém a végzet.

Gyermekmód önfeledt nem vagyok,
hisz csak az szabad, ki játszhat.
A valóság, mint szikla megmarad,
Amit homokként visz a szél, az a látszat.

Érdemes élni boldogan, de nem ezen világban.
Dolgozni célért szorgosan,  az Örökkévalóságban.                                          De mégis komám, mit tegyél? Kezed bádogedénybe ne lógjon!  
Vis du travail et de la prière  d’autant  de  l’Agneau.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.