Apámnak

Éltünk nagycsaládként
nem panaszkodhatom
mindig jutott mosoly
s ránc is az asztalon.

Reggel kávéillat
három, négy, öt gyermek
anyát tejjel, téged
sok cukorral keltett.

Míg munkában voltál
anyu fészket rakott
lassan megértettük
mik a hétköznapok.

De csak tovább híztak
ahogy cseperedtünk
s langyos fészekalj közt
űrben tekeregtünk.

Mégis visszatértünk
mindig, mindig-újra
ahogy bal feledre
édesanyánk ujja.

S ahogy kiskorunkban
minden lefekvésnél
csak már nem emlékszem
emlékeztethetnél!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.