Utolsó futásom





Üvegfalak, várom testedet, hogy mindent áthatolni

vágyó ujjaimmal beboríthassalak.  De nem jössz.

Halvány, elmosódott tükörképeid bámulnak rám

mindenfelől, de azok csak mások.  A  te másaid.

De nem is, egy egész tömeg, egyre több arc .

Mi érdekes van rajtam? Nem vagyok én bohóc,

menjetek a cirkuszba!

A Tekintetek, nem mennek el, ott vannak.

Lábam visz, menekülök, húz illatod, szemed vagy

csak egy eszme, egy gondolat.

Mindig a labirintus üvegfalaiba ütközöm, de ezek

nem törnek, én igen.  Leszáll az ég, sötét van,

itt nincs villany, csak tapogatódzok.

Az ágyak is üvegből vannak.

Reggel, amikor, felébredek észreveszem, hogy

összetört a párna és töviskoszorút rakott a fejemre

szilánkjaiból. Kint egyre nagyobb a tömeg.

Hiába üvöltöm nekik, ez csak egy színdarab,

már láttátok, ki tudja hányszor!

Miért akarjátok még egyszer megnézni?

Nem hallják.    









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.