Masnim



testemmé született jármom
leigázott,
a szőnyeg szélére,
és sörényem rég lekotorta

nézd, tengerszemnyi rend
a papírképeken,
mára negatív a nevük,
a százlátóba csiszolt most
jéghideg,
levegőtlen a katlan fentről,
két kijárata útonálló,
a honnan-hová,
és kapuja egy-egy kérdőjel

választ vár,
türelmetlen, ide a madár se jár,
csak a magában is idegen,
az apokalipszise után

az örök hitekedő

dűlőutakon rövidített szerelmet,
a csontokból vetettet,
mezítlábas ösvényekből
taposott pontcsomót,
akár ennedfokú gordiuszit

veszek, keresek, vesztek

csak kopogj, felejts,
nagy számokig a számolást,
nyugodtan,
artzheimer kórod úgyis ürít,
észre sem veszed,
mint a sok alapműveletlent

tanuld, két pont között
a lyuk a legrövidebb
(ez ma egy ötös a suliban)

elfelejtsd, szóra sem érdemes

még kaparászok,
tartalomjegyzékemben,
lúdtollas hidegrázások, papíron,
a monitoron a kín, kinn,
és zsírkréta vonszolások
karakterizálják soraim

talált múzsám csak krétakörbe
metszett középpont, ...
mától aláírásom egy iksz
(keresztnevem ipszilon)




(2008.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.