halk óráimban
magánügyem minden
ami körülvesz.
miként állapotváltozásaim
véletlenszerű halmaza,
olykor még te is
én vagyok.
a kertben még gondolok rád
a tornácon sóhajtok
a ház üres.
elsietett végtelenünkkel
lassacskán elfogyunk
- meddő függés ez
felhőtlen repülőidőben.
ritmustalan igyekezetemből
ki-kivillan a semmi,
hogy vagy mindenkor te
és van a dolgok-közöttiség,
mely nem old fel soha
déltől éjfélig.
ideje hát várni.
