bulvárjelenet

valami erőt vett rajtam
gyűlöltem ahogy ott áll
nekem háttal és mosogat
azt hiszi már minden rendben van
kiüvöltözte magát és én is
azt hiszi a vihar elült és mosogathat
rosszul képzeli. majd oda megyek mögé
lendületből megforgatom a másik kezemből
érkező pofon a falhoz röpíti. ököllel verni
kezdem az arcát hogy rám figyeljen
hagyja abba a sírást
így belekezdeni sem érdemes
lihegek a testi erőfeszítéstől
a hasára ülök és csépelem a
gyerek viperájával ami
a konyhapadlón hevert
nyál vérrel keveredve elnyílt
ajkán csurog le nyakába
dulakodástól tépett ruhájából
kibuggyan bal melle
gombolni kezdem a nadrágomat
mintha felismerés villanna szemében
letörli kézfejével a szennyes habot szájáról
szopni kezd
szeretem ahogy csinálja
mindig is szerettem
pedig ez lehet nála automatizmus
zsigereiből fakad
nekem hogy a legjobb
mintha egymásnak teremtettünk
volna kezdetektől
felszakadt szájból rózsaszínűvé
sebesedett sperma távozik
ahogy letisztult a gőz tudatomról
egyre világosabban tér vissza ismét
mit tett és mit érdemel emiatt
szó nélkül öltözködök
ő megint sírni kezd




(közreműködött többek közt: viga vendel, thnx)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.