ima

Te tanítottál csupaszon járni,
tenyérből inni vizet,
lovam kikötni,
ha hajló füvek közt ösvényt keresek.
de elfáradtam Uram, hidd el!
már nem számít,
mennyasszonyi fátyol takar, vagy halotti lepel.
és kérnem is nehéz,
tudom, még mindig tartozom,
de azt a csodaváró gyermeket,
ki bennem élt, azt hagyd meg!
hogy higgyem, a tékozló fiú holnap hazatér,
s rendezek majd díszvacsorát.
mert az nem lehet,
hogy én sír fölé nőtt lombos fa legyek,
s gyökerem ölelje halott gyermek álmát.

tudom, te nem halsz meg,
akkor sem, ha nem hiszek,
hát engedd Uram,
hogy higgyek benned.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.