Az élet oldala

Senki vagyok. A múltam már rég halott;
S a tükör kínzón a homályba fagyott.
De jaj! Ne fájna úgy a szívverés;
Hogy könnyem sem leli-e  megszokott helyét.


Hideg hajnal fonta ölábe az utóbbi éveket,
Millió mosoly halt, de az álom tovább létezett.
Mert gyermekben csillant a vesztes magány,
De szívéből a remény mindig új utat talált.


Csillagok csókolták le ajkáról a síró szavakat:
Mennyire hiányoztok, menjünk végre haza!
De a könnycsepp hajtotta álomra kis fejét;
S Isten takarta be némán fáradt lelkét!


Majd új nap virradt és születtek az évek;
Hol ragyogott, hol meg ismét félrelépett.
Elveszett a becsület, tisztán semmi nem maradt;
Csak, hogy honnan jött, és végül merre halad.


Ám az angyalok imáit a mesékbe festették,
S karjába zárhatta élete igaz szerelmét!
Melyből megfogant a varázslatos álom;
Hogy a lány egy szép napon kisbabát várjon!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.