LEHULL EGY LEVÉL

Árván élnék, vízesés tövénél

Hervadt kisvirágként lengén

Nem bánthat, remélem senki

Csakis magammal kell lenni


S ha rám találnál, hajnalom

Egy harmatos tavaszi napon

Megkérnélek, hogy ne tépj le

Árván élek, immár elfeledve


Csak csodálj, ha néked jólesik

De észrevedd, ezt mások lesik

Nem hiszem, hogy Te szeretnél

Hogy, magadhoz édesen ölelnél


Mikor még pompás réten éltem

Akkor még, őszintén reméltem

Akkor még hittem szép a világ

Mindezt megtölti szerelmi vágy


Illatozó volt a rét s én illatoztam

Naphosszat, édesen vágyakoztam

Ha, épp egy lágy reggeli szellő fújt

Mellettem lévő rózsa, hozzám bújt


Szirmával, gyengén rám hajolt

S a harmatcseppjét rám ejtette

Ezzel megkérve, bánatát feledje

Hogy, fájdalmát velem keresse


Szeretne szeretni, csak még fél

Kérdem én, szíved mit is remél

Tudd, meg rózsa nincs örökké

Nem addig élsz, amíg szeretnél


Egy éjszaka majd elhull leveled

S a rét téged, egykönnyen feled

Ne akard az álmaidat kergetni

A tökéletes magadnak szeretni


Ha rád talál, az illatos rét illata

Egy másik virágnak a vonzana

Hát, boldogan bontsd ki szirmod

S küld el felé, titkosan kis csókod


Ne feledd, ne a tökéletest keresd

Mert lehet, szíved sohase szeret

Majd egy napon bánod a múltad

Azt, hogy szirmok miattad hulltak


S te ebből észre semmit se vettél

Csakis a bánatodba, feledkeztél

Mert illúziók, amiket Te kerestél


Megfogadta-e tanácsom, nem tudom

Én már csak a vízesésem hallgatom

Talán majd, értem is lehull egy levél

Amit a szívem, már oly régóta remél





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.