A semmi csókja

Tengernyi üres halom kihalt szívem rejtekén;
Kérded szeretlek-e, melyre boldogan felelnék.
De nem lehet, mert visszatart a semmi csókja;
S mégis te voltál magyányos életem legszebb bókja.

Poros utcán sétálgatva megpillantlak, s elmegyek.
Utánad rohannék, hogy szeretlek, de már nem lehet.
Szívem rád tekint, szemem lehunytnak álcázom,
Kacajt vetett a hűs halál, hogy mégis rád várok!

Te szenvedsz majd, én könnyet fogadok lelkem ajtaján.
Menj el! Fáradt szívem hiába is vallatnád!
Szeretsz, de most már én nem felelek neked,
Mégis csak némán üvölti szívem: örökre téged szeret!

Vágyom puha ajkad, meleg szemed, s drága kezed;
S ha mindezt már nem lehet, csak vágyom a halált, mely kinevet.
Vágyom szerelmünk, s az álmok vágyait;
De ha nem lehet, megölöm hiába fűzött álmaim.

Mert nélküled az életem semmit sem ér,
Nincs tegnap, se ma, s holnapra a nap se fény!
Fáj a múlt, meghal a jövő, s értelmét veszti a jelen;
MInden szüzen hal meg, ha már nem vagy itt velem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.