A magányos hívõ imája

Ma reggel templomba mentem.
Színlelve, fáradtan, hitetlen.
És színészi térdelésemben
Báb lettem, üres és kietlen.
Körben egymás szavát tépték,
Kis csapatba gyűltek nevetni;
Lám, Uram, túl sokat kértél:
Nem lehet mindenkit szeretni.

Fodrot, ráncot simogatok,
Sóhajom tenyerembe réved;
Szentelt borból iszogatok,
De nem tudom hinni, hogy véred;
S a tömegben, akit szeretsz,
Minden testvérem letagadnám;
Mondták, hogy engem is vezetsz,
S észre se vettem, lemaradtál...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.