Varjúmítosz

volt egy nap.
ő arra ébredt, kívüle mindenki
otthagyta házát, az utakat, a várost.
megijedt.
napokig rohangászott, kapcsolgatta a lámpákat,
fűtötte az épületeket, beindította a buszokat,
a megállókban az ajtókat nyitotta, zárta.
aztán egy járdát átengedett a füveknek,
egy utat a fáknak,
egy házat tíz madárnak,
nyolc gyíknak két hidat.
majd, nem járta többé a várost,
nem fűtött, nem kapcsolgatta a lámpákat.
felmászott egy megmaradt tetőre, és nézte az erdőt.
keresgette, hol lehettek azelőtt
a terek, a tereken padok, a padokon emberek.
hiába!
mindig,
mindenhol,
mi látszottunk.
és a fák.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.