Kinek szóltam be?
Te gyötrő, maró, csontig kopasztó,
minden gyengémet ismerő szél !
Beférkőzöl a ruhám közé,
a bőröm alá, a csontjaimig,
s nem kímélsz, rázol, ütögetsz,
pofonvágod az arcomat.
Gyűlöllek.
Gyűlöllek, mert csak te tudod,
egyedül azt is, mi legbelül kiált
ahogy hozzáérsz, szisszen fel, sikít:
igen, csak te tudod :
a bűn lapul itt
sunyít.
Nem lenne baj, ha nem kopasztanál,
de így arcon csapva, tudod,
még az igaz öröm is fáj
Jáj ...
Ez a fázás éve volt.
Ez a belülről békétlenül fájó
kék szájú didergés éve volt.
Ez a lebegő kiszolgáltatottság,
ez az örök, húsba vágó didergés,
ez a fagyhalál képe volt,
és megdöbbentően névre szólt.
Túléltük ? Túl ! de mit sem ér,
ha a szégyen pecséthelyén
örökké ott sikolt
a folt.
2004.05.18.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Vajevõverseny
