Megijedt és elszaladt

(N. emlékére)

Arca piros lett, de nem vette észre,
csak szíve dobbant valahogy másképp
s csípője táján valami mákos, átkos bizonyság
ömlött-terült szét.
Nem vette észre, csak szidta az estét
az épp teli holdat, a bort, a vért,
s legfőképp a szerelmet szidta, hogy megint
csalódni-csalni készül, miért?
Szája mocsok lett, de nem vette észre,
nem tudta, miért bántja megint úgy
miért lép hátra, miért e mérges, érdes, szemérmes
hang a torokban, miért, miért?
"Ha egyszer mégis te érnél hozzám
ha egyszer mégis velem beérnéd
ha egyszer elhinném, hogy te csak engem tudnál szeretni
jaj, elfutnék, biztos elfutnék.
Te vagy az, tudom, biztosan te vagy
vigyázni kell most" - nem vette észre
nem vette észre a szívdobbanásból
égbe kiáltott igaz mesét.
Csak elfordult és falat növesztett
hátára, súlyos, erős acélból,
nézett egy csúnyát, mondott egy furcsát,
s azt hitte, pontosan, tisztán zenélt.
Fals volt a hang, de nem vette észre
jobban tette, okos volt nagyon
a tündér nézte, csendben mosolygott
"Jól tudom, jobb, ha most békén hagyom"

Elrepült, s rászállt egy másik lepkére
s nyomát hagyta még tízezer virágon
ettől lettek szépek a rétek a világon.

A mese elhallgat, de nincsen vége :)


2007.09.06.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Vajevõverseny