Szívem dacosabban...

Szívem dacosabban hordom,
megszaggattak fülledt nappalok,
de még meg kell bocsátanom,
mielőtt végleg égbe táncolok.

Rám nem hajolt fűzfaág,
anyám szép szerelme,
egy puha part ölelt át,
s a sors ezt is elvette.


Ködben fuldoklom, zokogva köhögök,
hangom nincs, torkomban könny,
életem még így is megköszönöm..

Most minden bűnöd leporolom rólad,
ne cipeld hát tovább e köveket!
Nekem e sebek már rég beforrtak,

fájdalomban őrzöm emlékeimet.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.