Rám zuhant (2)

Mint pokoli torony

zuhant rám az

életem,

a törmelék lenyom,

magam alá gyűröm

két kezem,

süllyedek már,

s hagyom.

A szemétdomb tetején

fénykép csillog,

apám ölel, úgy

tizenöt éves vagyok,

nem messze egy másik,

azt hiszem a gyermekem,

meggyűrődve újabb,

talán a szerelem,

fekete-fehér.

A többit nem látom,

ennyi csak ennyi.



Elfújta a szél.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.