Sosem tudhatod

Szemeid horgonyát soraimba veted,
s a látóidegek megfeszítésével
húzni kezded magad lefelé.

Talán megvetlek érte.

Törékeny, mégis bővérű testedet
illatos ruhákba bújtatod, de
közelről látszik a füledben izzadt
Boa Constrictorként tekergő
fülzsír.

Megnevettettél.

Olvasol tovább, a parlagfű pollenje
kövér takonycseppet csal ki orrodból,
s most az ízletes nedü ottfelejtett szőrszál hegyén
remeg.

Oda se neki.

Miközben a járókeret felé tartasz, s
még nem tudod, de Karl Lagerfeld már neked
tervezi a gumibugyit, tovább haladsz gondolataim
mentén.

Minek?

Nagyon ráérsz, észre sem veszed,
a lángoló fénykorong sugarai leleplezik
szégyenletes tettedet: csak lopod a
napot.

Megértem.

Tehetségedet áldozod, hogy
maradandokk legyél, közben
irigyen próbálod lefogni mások kezét.

Nosza.

Csakj játszd tovább szerepeidet.
Hazudj, csalj, hátha elismernek
érte.

Vagy légy igaz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.