Szülõföldem

Romjaiban hever ím a megalázott
                 álomország,
nézd csak, mily lomhatag, átkozott
                még a fény is,
    gyökeret vert ide valami lusta
                 szomorúság,
álmos, megszürkült látomását újra
           felkeresem mégis.

Itt, hol déli harangszóra ebéd illata
                   szállt tova,
most csupán kripták hűsét borzolja
                  lehelletem.
Szárnyat bontott volna halottaim
                utolsó sóhaja,
a kis utcán, az ócska házban, emlékeim
              szent ligetében?

     De áll még a régi fűz, s állnak
               az öreg tölgyek,
hol az erdő, és a patakpart suttognak
             érthetetlen titkokat,
árnyékukban ringattak messzi álmokba
            ismeretlen tündérek,
s karjaik közt csillagokkal, vágyaimra
           égi fénnyel válaszoltak…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Éj és Köd (Miskolc, 2005)
Kiadó: szerzõi