Nem tudni hova, tovább



Elfogyni, mint orsóról a szál,
legyen  más az, akit lekaszál;
eltűnni is úgy lenne kedvem,
hogy mondjuk havas szédületben
vagy mondjuk szédült havazásban,
(akármikor, de mindig másban);
hogy legyen bárkinek szép szava,
ha poromat a szél: szét, -szana.
Ha már fejemre: pokol, -mennybolt,
ha már akárki és miatt volt.
Szavad nem akarom hallani:
hogy miért pont most, ha már eddig.
Mit bánom én hogy ki feled itt,
hogy a múltat, be kell vallani.

Csak a hideglelős öregség,
és nem a hűs, nyárvégi esték;
vége lesz a fokozatoknak,
mikor nem lehetek halottabb.
Van ki elkorhadt vagy elégett,
és nem sürögnek mint a férgek;
van ki hamvadt és van ki porlad,
-ez a földi, gyarló gyakorlat.
A rosszból az egyetlen jó:
tovább már nem halogatható,
mert utolsóak már a napok.
Várok a hűlő tündöklésben,
és Ő fogadkozik: „Bocs, késtem!”
-talpa alatt, sóder csikorog.

Üldögélek, mindenre készen:
egyszeri dologban lesz részem;
talán még a szemem se rebben,
a legutolsó szerepemben.
Nem hozom fel esendőségem,
holmi mentegetőzésképpen;
hátam mögött az üres lakás,
menés vagyok már, nem maradás.
Mit titkoljak, és mit takarjak,
hiszen úgyis meg kell, hogy haljak,
-bár nem hiszem hogy erős vagyok,
és a vacillálás sem segít.
Játszom az eszemet, -félek itt
hagyni ezt a kín –és színpadot.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -