Morgó I.
Már tükör előtt kenem arcomra az undort,
Annyira lennék egy Hófehérkét leköpő Morgó,
Gonosz törpe, hideg, rideg, gyomrodba döfő síkideg,
És nem egy fényedre éhes napraforgó.
Szeretnélek megvetni, akár paraszt az ágyát,
De nem tudlak, mert megvakítasz, ó, te cefre-párlat,
Színes, szagos, bimbós, komisz, félig isten, félig állat,
Minden szavad fülbevág, mint egy Van Gogh-tárlat.
Arcodba fröcskölném lúgom, hadd marja szét,
Ha fehér, akkor legyen hát igazán fehér,
Halálra köveznélek magommal, úgy utálom,
Hogy az vagy nekem mi testnek a kenyér.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Reflux
