megülve szikrányi csöndet, szobában

fényfoltnyi ruhadarabban takarózva
csodaszárnyú bogár
szárnyait elhagyva
nyitott fülekkel
zárt szemekkel
fekszik.

szomorúszemű bátorleányka
kemény piheszán oldalán
álmot alszik.

puha fenyőtűnyi sziklába
kint oldalvást fúrt tánccal
hangya tekerőzik.

kezet nem vezet álom
szikraholdfény sarkán bújva
kiröppenve
ülve meg versben
hozzámtalálva.

váratlan jel
mint csoda maga
fáradtlelket láthatatlanul
öltöztet.

ölelni nem tud, karja gyenge
oldoz fehérfénnyel
buroknyi sötétből kivált
érintetlen.

ha titokban olykor kagylóházban
nyekergősen langyos romant’
lágy szentiment horkant rá
következőt,
önmagát sem tűrő
keménységgel.

fércnyi lemenő nap sarkában
fehér-szürke folt.



(2007 június 23






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.