Gyermeki énem gúnyt űz
Önnön – magammal!
A nevetés gyógyít, de magamat ölöm
az öniróniámmal!
Naponta meghalok bele,
s eközben lészek önmagam bohóca,
miközben beállandósúlt
zombi-énem, köröttem
bezár minden kaput!
Fonalam végképp összegubancolódott
S immár csak várom a minotauruszt.
Az önmarcangoló semmi-létemben
túl kevés lettem - önmagamnak
s túlontúl sok, - mindenki másnak!
