Panaszkodás
A felkiabált szavak,
visszazuhannak.
Arcodba csapnak.
Fohászkodj! Megváltást!
Még és még és még!
Mást már nem tehetsz.
Gondok. Már görcsökké
szilánkosodtak.
Torkod szaggatják,
amikor kisírod. Bőgöd.
A könyörgést. A jajt.
Bizony! Isten!
Hát miért nem hallod?
Kifulladtak a szavak.
Szétkiabálva erre-arra.
Mind szemét? Üres?
Hallhatatlanok? Isten!
Hát ezért nem hallod?
Te megtiport, már ne kiabálj.
Írd rongy kendőkre,
és akasztgasd a szelekre.
A gondot! A fohászt!
Küldd, küldd csak fel az égbe.
Isten! Te meg olvasd el végre!
Vissza ne dobáld. Nézz le!
Adj életet, időt, erőt,
a kapott nyomorhoz betevőt!
(2007.)
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.